Home Mobile RSS
Real Estate
Cars

Mini kormányzati negyed épül Fótligeten

Ingatlanok.hu
Mini kormányzati negyed épül Fótligeten


Elvileg a kormányzati negyed lett volna Magyarország első energiatakarékos irodaépülete, de most úgy néz ki, hogy Fótligeten a Bauland Kft. beelőzi a 160 ezer négyzetméteres monstrumot. A nulla fűtésköltségű irodaépület egy négyzetméterét 200 ezer forintból építik meg (áfa nélkül), ami nem sokkal drágább, mint egy hagyományos irodaház építési költsége.



Béleczki Attila, a Bauland ügyvezetője sajtótájékoztatón elmondta, mivel hazánkban 2050-re az előrejelzések szerint 2 celsius-fokkal fog emelkedni az átlaghőmérséklet, a magyar építőiparnak is fel kell készülnie az ezzel járó változásokra. A cég egyébként már több úgynevezett passzív családi házat épített, de ilyen nagy méretekben most akarják először itthon megvalósítani a koncepciót.


Az irodaház a német BASF által kifejlesztett Neopor-ból épül

Az ügyvezető kiemelte, az új irodaház bérleti díja kissé magasabb lesz a megszokottnál, ugyanakkor az üzemetetési költségen spórolnak a cégek, így egy versenyképes árral tudnak kilépni a piacra. Mint megtudtuk egy bank már jelentkezett is bérlőként sőt, az energiatudatosság támogatása jegyében még kedvezményes hitelt is ajánlott a beruházónak.

Szekér László, az épület tervezője hozzátette, az volt a céljuk, hogy az irodaház fogyasztását évi 1,5 liter gázolaj per négyzetméterre szorítsák le, miközben a lehetőségekhez mérten ezt az energiamennyiséget is megpróbálják saját maguk kitermelni.


Cikk forrása





 
________________________________________________________________
 

 
Jogi nyilatkozat: Az oldalon közzé tett információk és a szerzők véleménye
nem feltétlenül tükrözik az Estates Report és partnerei nézeteit.