Ingatlaneladásokra kényszerítik Győrt
Mivel Győrtől az idén 3 milliárd forintot vont el a kormány, és a jövő évben is újabb megszorításokra kell felkészülniük, ezért nagy értékű ingatlanok eladásáról döntött a közgyűlés. A használaton kívüli létesítmények eladásából legalább egymilliárdos hasznot remélnek – számolt be a hírTV.
A város azért adja el számos ingatlanát, mivel úgy látja, hogy az intézmények stabil működtetéséről és a tervezett beruházásokról semmilyen körülmények között nem szabad lemondania.
Értékesítésre kerül többek között a győr-likócsi gokartpálya, amelynek a kikiáltási ára 300 millió forint. Ezt a pályát ma már nem használják, s tilos behajtani is a területére. 200 millió forintért adnák el a bácsai sportlőteret, de licitálni lehet a reformok következtében megüresedett Herman Ottó utcai speciális szakiskola épületére, több Batthyány téri irodahelyiségre és a város tulajdonában lévő Csónakházra is.
Bérlakásai eladására is rákényszerül az önkormányzat, így az 5 ezres állományból 2700-at felajánl megvételre a jelenlegi bérlőknek. Ezek összértéke eléri a 30 milliárd forintot. A befolyó bevételt ugyanakkor a megmaradt lakásokra fordítják.

Rovatok
Legfrissebbek
Rekord mennyiségű bevásárlóközpont fejlesztésK-negyed: a kijelölt helyen kompromisszumok nélkül?Csapda lehet a kis lakásAz angolok megbánták, hogy idejöttekRaktárból sosem elég?Mennyiért vehetünk parcellát vidéken?Lakáslízingvita: kecsegtető megoldások helyett veszteségMire jó az instant iroda?Mi a legjobb ingatlanbefektetés?Milyen készházat ne vegyünk?
Legolvasottabbak
Hozzászólások
Hírlevél
Kapj meg minden új cikket -
Estates Report
Email címed: