Repülőteret vett Siófok
Az év utolsó előtti munkanapján, azaz pénteken írta alá az adásvételi szerződést a Siófok-Kiliti repülőtérről a város vezetése és a tulajdonosi jogokat gyakorló Kincstári Vagyoni Igazgatóság. Korábban az önkormányzat térítésmentesen szeretett volna hozzájutni a repülőtérhez, ezt azonban nem sikerült elérnie. Így most 208 millió forintos vételárban állapodtak meg.
Sokáig egyébként a Kincstári Vagyoni Igazgatóság csak a vagyonkezelői jog átadására látott lehetőséget, míg az önkormányzat végig a tulajdonjog megszerzésére törekedett. Az év második felében aztán felélénkültek a tárgyalások, olyannyira, hogy az év végére sikerült is eljutni a szerződés aláírásáig. A szerződés szerint a város tulajdonába került a reptér város területén lévő része és a rajta lévő felépítmények.
A 208 milliós vételárral sem lesz gond, ugyanis mint a sajtóreferens az MTI-nek elmondta: az év végén megérkezett a város számlájára az épülő Sió Pláza területén eladott önkormányzati ingatlanok vételára: 340 millió forint. Nagy István arra is kitért, hogy az önkormányzat a repülőteret külső, harmadik személlyel kívánja üzemeltetni. Az egyeztetések ugyan még nem kezdődtek el, de az érdeklődés nagy, s nagy esély van arra, hogy a 2008-as szezon kezdetére egy üzemképes, kulturált repülőtér fogadja majd a légi úton érkező vendégeket.

Rovatok
Legfrissebbek
Rekord mennyiségű bevásárlóközpont fejlesztésK-negyed: a kijelölt helyen kompromisszumok nélkül?Csapda lehet a kis lakásAz angolok megbánták, hogy idejöttekRaktárból sosem elég?Mennyiért vehetünk parcellát vidéken?Lakáslízingvita: kecsegtető megoldások helyett veszteségMire jó az instant iroda?Mi a legjobb ingatlanbefektetés?Milyen készházat ne vegyünk?
Legolvasottabbak
Hozzászólások
Hírlevél
Kapj meg minden új cikket -
Estates Report
Email címed: